A múltkori sütőtökös piskótát csináltam meg alapnak. Főztem ki kölest xilittel édesített kókusztejben, és tettem bele Szerencsi kakaóport is. Kóstolni kell, sajnos nem mértem ki.
Miután a piskóta megsült, köles megfőtt, rárétegeztem a köleskrémet a piskótára, magozott meggyeket nyomkodtam a tetejére, s még 10 percre betettem a sütőbe, 180 fokra.
A fiúk imádták!
Tej-, tojás-, szója-, gluténmentes és fehér cukor mentes ételek,... segítség a teljes nulldiétához saját tapasztalatok által, továbbá segítség a daganatos betegek étrendjének összeállításában.
"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."
Kornis Mihály
Kornis Mihály
2013. január 31., csütörtök
2013. január 22., kedd
Glutén- és tejmentes túrógombóc
A túró rúd(i) ötlete alapján gondoltam, ma hamis túrógombócot csinálok, olyat, ami candida diétában is ehető.
Hozzávalók:
-250gr köles,
- 4 tk xilit (így nem lett túl édes, utólag lehet még beletenni, ízlés szerint),
- 4 ek kókuszliszt,
- 2 dl kókuszkrém,
- fél citrom héja és leve,
- hajdinakása (gluténmentes morzsa is jó alapvetően, de candida diétában nem javasolt a cukor és keményítő tartalmuk miatt)
A kölest 2dl kókuszkrémmel háromszoros mennyiségű vízben puhára főztem, főzés közben hozzáadtam a xilitet. A citrom héját lereszeltem, majd a levével együtt azt is a kölesbe kevertem. Miután a köles langyosra hűlt, hozzáadtam 4 evőkanál kókuszlisztet (annyit kell, hogy elég kemény formázható állaga legyen), majd gombócokat formáztam belőle, majd megforgattam a hajdinakásában Összesen kb. 25-30 gombóc lesz belőle.
Hajdinakásával készült:
(Készítettem tönkölymorzsás verziót is, ez nem gluténmentes):

2013. január 20., vasárnap
Sütőtökös piskóta (gluténmentes, tojásmentes, tejmentes)
A sütőtökös mackóformájú piskóta recepetet módosítottam úgy, hogy candida diétában is ehessük, azaz keményítő nélkül készítettem.
Hozzávalók:
- 450gr pépesített sütőtök,
- 100gr liga margarin,
- 200gr gluténmentes liszt (nálam fele hajdinaliszt, fele barna rizsliszt),
- 100gr eritritol,
- fél deci víz,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1tk őrölt fahéj,
- 1 tk útifű maghéj örlemény fél deci vízben elkeverve (tojás és keményítő helyett),
- csipet só
A margarint megolvasztjuk, és minden hozzávalót egy nagy tálban összekeverünk. Sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokon kb. fél óra alatt készre sütjük. Egy puha piskótát kapunk, így minden nélkül elég natúr íze van, de a fiaim fél tepsivel azonnal befalták. Kávéhoz, teához kimondottan jó, illetve tortaalapként ezt fogom használni legközelebb. Dani szülinapjára az a tervem, hogy egy ilyen piskótát készítek, s a kakaós-kókuszos kölestorta mintájára készítek rá kakaós-kókuszos krémet, Dani pedig eperdarabokat kért a tetejére. Szerintem nagyon finom lesz :)
Hozzávalók:
- 450gr pépesített sütőtök,
- 100gr liga margarin,
- 200gr gluténmentes liszt (nálam fele hajdinaliszt, fele barna rizsliszt),
- 100gr eritritol,
- fél deci víz,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1tk őrölt fahéj,
- 1 tk útifű maghéj örlemény fél deci vízben elkeverve (tojás és keményítő helyett),
- csipet só
Kakaós kókusztorta kölesből (tejmentes, tojásmentes, gluténmentes)
...és candida diétában is fogyasztható. A múltkor készített kókuszos kölestortát variáltam át kicsit, miszerint a főtt kölest két felé osztottam, s csak az egyik részt kevertem össze kókuszolajjal, kókuszreszelékkel és eritritollal. A másik feléhez olvasztottam fel Liga margarint, amibe cukrozatlan kakaót, és eritritolt kevertem, s azt adtam hozzá. Ezután a kókuszos részt öntöttem először a kapcsos tortaformába, a kakaósat rá, a tetejére ezúttal is kókuszreszeléket szórtam, pár óra alatt szelhetőre dermedt a hűtőben.
2013. január 19., szombat
Reggelik...
...candida, tej-, tojás-, szója-, olajos mag diétában.
Az egyik, amit eszünk, és gluténmentes is, az a lapótya. Ezt szinte mindig káposztából készítem, hajdina- és barna rizsliszttel. Zakuszkát, padlizsánkrémet kenünk rá, uborkával, paprikával, paradicsommal fogyasztjuk.
A másik, amit a legnagyobb fiam fogyaszthat csak, a középsőnek bevezetni próbálom heti 2 alkalommal, az a teljes kiörlésű élesztőmentes tönkölykenyér. A Sváb pékség gyárt kimondottan anti candida kenyereket és bagettet, amik finomak is. Le is lehet fagyasztani, s kivéve a fagyasztóból még napokig eláll hűtőben tárolva.
Ezt előszeretettel eszik kókuszzsírral és kis sóval, lilahagymával.
A Nominal hajdinakásája is finom kókusztejjel vagy zabtejjel készítve, kicsit édesítve és kakaóporral vagy karobporral. Egészen tejbegríz szerű.
Az Aldiban találtam rozs abonetet, szintén nagyon finom csak simán kókuszzsírral/margarinnal is, rozs és só van csak benne.
Ezentúl Daninak és magamnak csináltam húskrémet, ami bevált, illetve most fedeztem fel egy Marci számára is ehető műkolbászt, szerintem nagyon száraz, és nem igazán kolbász ízű, de Marcipán odáig van érte! Ennek a Bio Abc-nek van több vega húspótlója is, de Marcipán csak ezt eheti.
Bárkinek van még ötlete, szívesen veszem :)

2013. január 18., péntek
Ultimate probiotikum
Erre bukkantam rá keresgélés közben. Ma egy fórumon felmerült a Biogaia kapcsán bennem, hogy utána kellene néznem a L.reuteri-nek. A Biogaia nevű babáknak készült probiotikum csak ezt tartalmazza.
Valóban találtam információkat arról, hogy ez egy bélben lakó természetes jótékony humán baci és fontos számunkra a jelenléte, de azt nem hiszem, hogy csak ezt szedni elegendő lenne. Így kezdtem olyan probiotikumot kutatni, amiben a B.infantis, B.bifidum, L.reuteri és L.acidophilus is mind benne van, s ez vezetett el az Ultimate Probiotic-hoz. Ez még a Bio Kultnál is erősebb, tablettánként 4 milliárd bacit tartamaz, ami dupla annyi, mint a Bio Kultban levő. Persze az ára is húzós.

2013. január 14., hétfő
Kókuszos kölestorta (tejmentes, tojásmentes, gluténmentes, fehér cukor mentes)
Hozzávalókat nem mértem ki, mert spontán ötlet volt. Ha valaki igényt tart rá, legközelebb méricskélek. Még karácsonykor csinált anyósom ilyet, de ő nádcukorral és mazsolával, amit nem nagyon ehettünk. Az ötlet viszont nagyon jó volt, így ma megcsináltam a hétvégéről maradt főtt kölesből. Egyszerűen összekevertem a kölest érzés szerinti kókuszolajjal, kókuszreszelékkel és xilittel (kóstolni kell), majd kapcsos tortaformába öntöttem. A tetejét is megszórtam kókuszreszelékkel és pár órát állni hagytam a hűtőben. A kókuszolaj megkeményedik, így szelhető, igazán kókuszos finomság lesz belőle.
A fruktóz és candida miatt mi nem tettünk bele mást, de nagyon finom lehet gyümölcsökkel gazdagítva is. Első szülinapi tortának is kiváló! Még a válogatós férjem is elismeréssel mondta, hogy nagyon finom lett, a gyerekek pedig 2 szelettel is ettek belőle, ami után fél órával is még megjegyezte Marcim, hogy milyen finom volt ez a torta. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)