"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2012. augusztus 1., szerda

Tej- és tojásmentes köles kókuszgolyó

Anyum receptje: 250gr szétfőtt kölest még langyosan ízlés szerinti mennyiségű kakaóporral és xilittel összekeverünk, majd annyi kókuszreszeléket keverünk bele, hogy formálható massza legyen. Golyókat formázunk belőle, mindegyik közepére egy magozott meggyet teszünk. Megforgatjuk kókuszreszelékben és pár órára hűtőbe tesszük. Ebből kb. 12db nagyobb golyó lesz. Nagyon finom és nagyon egészséges!

Sokoldalú köles

Miután az új diétámhoz még semmi más nincs itthon, csak köles, ezért tegnap óta ezt a gabonát fedezem fel. Igazán megszerettem ilyen rövid időn belül is.
Először készítettem belőle növényi tejet, mert én nem tudok lemondani a kakaómról (ahogy más a kávéjáról nem tud).  EZT a receptet csináltam. Én 250gr kölest főztem meg háromszoros mennyiségű vízben jó puhára. Ezt követően egy icipici vízzel turmixoltam le belőle kb. a negyedét, mert másképp nem tudtam teljesen simára, darabmentesre. Ezt az adagot aztán tejföl helyettesítőnek félre is tettem, abszolút jó puding állaga lett. A következő adagokat pedig mind úgy csináltam, hogy 300ml főtt kicsi vízzel felöntött kölest jól leturmixoltam, ezt követően pedig 600ml vízzel öntöttem még fel, azaz 1/2  arányban van a kölestejemben a víz és a köles. Nekem nagyon ízetlen volt így, ezért 1 teáskanál xilittel ízesítettem adagonként. Nem mondhatnám, hogy magában finom, de kakaónak megfelel, egyébként pedig kókusztejjel tervezem majd keverni, mert a kókusztej íze túl intenzív volt. Talán együtt a 2 tej épp ízleni fog.
Összesen kaptam 2,5 liter tejet és kb 2-3dl puding állagú kölest. Nem kevéssé fontos tény, hogy fél kiló köles 400ft, azaz több, mint 2 liter tejet alig 200ft-ból tudok elkészíteni.

Ma a pudingnak hagyott kölest használtam a babahami készítéshez. Miután Barnabi is vélhetően poliételallergiás, nem vezethetek még be nála igazán laktató ételt, főleg a fehérjével van gond. A kölesről annyi jót olvastam, hogy bízom benne, bírni fogja a babapocak is :)
1 őszibarackot és fél párolt almát 2 teáskanál kölespudinggal összeturmixoltam, így 150ml gyümölcsös pépet kaptam. Teljesen olyan volt, mint a tejpépek. Barnabi 130ml-t be is falt belőle.

Ezentúl édesség gyanánt is nagyon finom volt a főtt köles kis lekvárral ízesítve. Engem kicsit a császármorzsára emlékeztetett :D

Köleses egytálétel

Hozzávalók:
400gr hántolt, mosott köles
400gr csirkemellfilé
2 db tv paprika
5 gerezd fokhagyma
4 db répa
fűszerek, olaj, só

A csirkemellet kockára vágjuk, a fokhagymát és a paprikát felaprítjuk. Az egészet kevés olajjal kikent serpenyőben megpirítjuk, pici vízzel felengedjük és pároljuk, közben megsózzuk és ízlés szerint fűszerezzük. Nálunk Marcipán miatt csak petrezselyem, kurkuma, pirospaprika került rá, de finom lett.
Amikor a kis vizet elfőtte, beleöntjük a kölest, egyben átforgatjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Megsózzuk újra, és félig fedve közepes lángon főzzük.
Eközben a répát megpucoljuk és karikákra vágjuk, odatesszük párolni egy külön edénybe.
Amikor a köleses hús elfőtte a levét, újra felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, s közben néha megkeverjük. Nekem összesen 4x kellett vízzel felöntenem, így megpuhult de nem maradt vizes. Az utolsó vízzel felöntés alkalmával a répát is beleöntjük, együtt főzzük az utolsó pár percben.

Finom, tápláló és egészséges. Kölesről ITT olvashattok.


2012. július 31., kedd

Eredmény

Egy ideje jómagam is különféle panaszokkal küzdök, mint puffadás, fáradtság, gyenge immunrendszer, hízás..., így elmentem egy ételintolerancia vérvételre. Az eredmény megérkezett és első látásra elkeserítő. Erősen érzékeny vagyok a tejre, tojásra, szójára, búzára (ez nem is baj, ezeket nem is esszük), de a legtöbb olyan ételre is, amin pl. a paleo táplálkozás alapszik, mint a mandula, tojás, illetve az olajos magvak nagy részére, a rizsre, zabra, tönkölybúzára, rozsra, árpára, úgy általában a kölesen kívül minden más gabonára.
Nagyon nagy feladat elé állított megint az élet, mert bár valljuk be, nagyon elkeseredtem, azonnal elkezdtem racionálisan megoldást találni. S már fel is fedeztem, hogy a gesztenye és kókusz jó lisztnek, de van még kölesliszt, csicseriborsó liszt is, amik nekem mehetnek majd, illetve tejet is lehet kókuszon kívül kölesből is készíteni. Sűtríteni is lehet ezekkel, illetve a szentjánoskenyér is mehet, így csak a tojásra nem találtam még pótlást. Pedig nagyon kelleni fog. Nem tudom, hogy és mivel tudom majd helyettesíteni, mert minden tojáspótló kukoricából van, amire nagyon érzékeny vagyok...
Biztos, hogy erre is találok majd megoldást, elkeseredettségem fő oka inkább az, hogy mikor fogok tudni ennyi félét főzni??? Hiszen Marcinak pont a hús nem mehet, ami nekem a fő ételem lesz, s én ehetek natúr zöldségeket és kölessel vagy krumplival sűrített főzelékeket, salátákat mellé, de Marcipán ezeket épp nem eszi. Neki muszáj lesz külön csinálnom dolgokat, a rizst és a tönkölyt nem hagyhatom el nála, s eddig is nagyon nehéz volt a főzőcskézést kiviteleznem. Ráadásul jön az ovi, s akkor előre kell mindent főznöm és csomagolnom, mert az óvoda sem tudja megoldani a fiaim étkeztetését...
Muszáj lenne valami segítséget megoldanom, aki a takarítást, gyerekvigyázást, szokványos házimunkákat velem együtt tudja csinálni, hogy főzni is legyen időm. Hát, még fogalmam sincs, hogyan is lesz...
Bele fogok jönni egy idő után, s akkor tudom, hogy jobb lesz, könnyebb lesz. Azt már most elhatároztam, hogy előre menüt fogok készíteni, s aszerint főzni a fiúknak, s hogy amit lehet, megpróbálok egy füst alatt: pl. ha épp húst vagy halat ehet Marci, akkor én is azt eszem, de amíg ők pl. tönkölytésztával, addig én valami főzelékkel vagy kölessel, csicseriborsóval....
Remélem hamar eltelik a "próbaidő", s utána már könnyen, rutinból fog menni a főzés. S mindeközben remélem én is egyre jobban leszek és már csak ezért sem fog gondot okozni a diéta megoldása.

2012. július 24., kedd

Pörkölt Marcipánra szabva

Régen nagyon szerette Marcipán a pörköltet, de sok hozzávalót nem fogyaszthat még most sem. Azonban már sokat igen, így gondoltam, megpróbálok valamit alkotni. 20dkg csirkemellet felkockáztam, besóztam. 2 kisebb tv paprikát, 3 gerezd fokhagymát felaprítottam, majd kevés olajon megpároltam. Ezután beleöntöttem a húst, megpirítottam, kicsit még sóztam, 1-1 teáskanál pirospaprikát és petrezselymet, valamint 1-1 mokkáskanál kurkumát, és majorannát szórtam rá. Felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, lefedtem és addig főztem, amíg a hús megpuhult. Közben többször is megkevertem és párszor kellett kicsit pótolni a vizet.

Ízre nem szokványos pörkölt íz, de nagyon finom és ahhoz képest intenzív íze van, hogy milyen ízetlenül kellett főznöm az elmúlt időszakban. Rizzsel tálaltam, Marcipán 2 tányérral is befalt belőle.

(Ez az adag 2 felnőtt, vagy 4 babatányérnyinak felel meg.)

2012. július 23., hétfő

Kókusztej

Timi receptjét próbáltam ki a minap, és azt kell mondjam, nagyon jól sikerült. Tényleg egyszerű, olcsó és aki szereti a kókusz ízét, annak finom.
A recept pedig:
20dkg kókuszreszeléket 1 liter forrásban levő vízbe kell önteni, átforralni, majd állni hagyni. Kicsit később (én úgy fél óra múlva tettem meg) botmixerrel átdolgozni, majd egy tiszta textilpelenkába önteni, amit össze kell kötni és fel kell akasztani.
Amikor jól kicsöpögött, még ki kell csavarni (ahogy ruhát csavarjuk), majd fél liter vízben újra át lehet forralni a kókuszreszeléket. Ezzel aztán ugyanazt a folyamatot kell végigcsinálni, mint korábban az 1 liter vizzel. A végén nekem 1 liter kókusztejem lett, amit hűtőbe tettem és pár óra múlva a tetején megszilárdult a kókuszzsír.

A maradék kókuszreszeléket pedig fagyiként hasznosítottam, rizstejszínnel, banánnal, xilittel, kakaóporral keverve szilikonos formába öntöttem és így lett belőle egy banános bounty fagyi :) A gyerekek befalták.

2012. július 17., kedd

Cukor- és tejmentes meggyes jégkrém

2 marék magozott meggyet 1 dl rizstejszínnel és ízlés szerinti mennyiségű xilittel összeturmixoltam, fagylaltkészítő forma hiányában szilikonos muffinformába öntöttem, pálcikát szúrtam bele és pár órára fagyasztóba tettem. Egyszerű, gyors és finom.