"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2012. július 23., hétfő

Kókusztej

Timi receptjét próbáltam ki a minap, és azt kell mondjam, nagyon jól sikerült. Tényleg egyszerű, olcsó és aki szereti a kókusz ízét, annak finom.
A recept pedig:
20dkg kókuszreszeléket 1 liter forrásban levő vízbe kell önteni, átforralni, majd állni hagyni. Kicsit később (én úgy fél óra múlva tettem meg) botmixerrel átdolgozni, majd egy tiszta textilpelenkába önteni, amit össze kell kötni és fel kell akasztani.
Amikor jól kicsöpögött, még ki kell csavarni (ahogy ruhát csavarjuk), majd fél liter vízben újra át lehet forralni a kókuszreszeléket. Ezzel aztán ugyanazt a folyamatot kell végigcsinálni, mint korábban az 1 liter vizzel. A végén nekem 1 liter kókusztejem lett, amit hűtőbe tettem és pár óra múlva a tetején megszilárdult a kókuszzsír.

A maradék kókuszreszeléket pedig fagyiként hasznosítottam, rizstejszínnel, banánnal, xilittel, kakaóporral keverve szilikonos formába öntöttem és így lett belőle egy banános bounty fagyi :) A gyerekek befalták.