"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2013. július 30., kedd

Pulykás - zöldséges egytál

Néha a véletlen szül új kedvenceket. Eredeti célom egy húsos-zöldséges fasírt volt, de persze nem állt össze tojás nélkül...Így aztán az első sikertelen gömböcformálás után tepsibe simítottam és megsütöttem. Az egész családnak ízlett- jó apám azóta sem tudja, hogy pulykát evett, mert azt ő sosem enne, de amit nem tud, az nem fáj, sőt még finom is lehet :)

Hozzávalók:
0,5 kg darált pulykahús
1 közepes cukkini
1 nagyobb sárgrépa
2 gerezd fokhagyma
1 nagyobb vöröshagyma
2 ek tönkölykorpa, 1 ek kukoricakeményítő
fűszerek (oregánó, borsikafű, pirospaprika, őrölt kömény, só)


A zöldségeket lereszelem, a cukkinit én inkább vágtam, gyufánál kicsit vastagabbra, a hagymákat pedig apróra vágtam. Ezután az összes hozzávalót összekeverem. Kikent, belisztezett (teljes tönkölyliszttel esetünkben) tepsibe kenem, majd előmelegített sütőben addig sütöm, míg szépen megsül a teteje- ez kb 30-40perc, 180 fokon, de pontos időt nem tudok, nem néztem.

2013. július 18., csütörtök

Külföldre költözünk

Biztos vagyok benne, hogy családdal minden esetben nehéz egy másik országba költözni. Tapasztalatom még nincsen, most költözöm majd először. Azonban az a probléma, amivel én szembesültem, még sokkal nehezebbé teszi a költözést. Ugyanis nem elég arra gondolnom, mit viszek ki, legyen hol lakni és hol aludnia a gyerekeknek (bár ezekről a férjem gondoskodik), de életbevágóan fontos kérdés, hogy mit fogunk enni.
Másokkal ellentétben, én nem tehetem meg, hogy kimegyünk, s majd kint veszünk valami vacsorát, aztán másnap elmegyünk egy nagyobb boltba bevásárolni. Nem mondhatom, hogy az első pár nap majd valami gyorskaját veszünk és nem főzök. S ha csak egy tejallergiánk lenne, hát nem számítana, rizstej már minden hipermarketben kapható. Még gluténmentes élelmiszerek is vannak a legtöbb helyen. No de én hol találok olyat, ami vagy gluténmentes, vagy tönkölylisztet (elsősorban teljes kiörlésűt) tartalmaz csak, amiben nincs burgonya, maximum keményítőként, ami nem csak tejmentes, de tojásmentes, szójamentes és cukor-fruktózmentes is, legyen olajosmag mentes is és mindez EGYBEN!
Így felsorolva hihetetlennek tűnik, hogy itthon ezt megtaláltam... Biztos vagyok benne, hogy kint is meg fogom, de itthon is hosszú keresés eredményeképp alakult ki az a termékkör, amiket felhasználva és variálva tudok főzni és tudnak a gyerekek enni. Most pedig az alap dolgokat hirtelen kellene kint is megtalálnom, mégpedig úgy, hogy mire mi kimegyünk, már otthon várjanak az élelmiszerek, hiszen a gyerekeknek azonnal szükségük lesz ennivalóra.
A keresést nem csak az nehezíti, hogy más gyártók, márkák, termékek vannak Angliában, de az is, hogy nem is tudom, mit és hol keressek. Kenyeret eddig csak olyat találtam, amit csak Londonban kapható vagy ott szállítanak házhoz, de mi nem Londonba költözünk. Itthon a Sváb pékség Ata tönkölykenyere nagyon bevált, ilyesmit szeretnék kint is találni.
Vannak alap dolgok, amiket egyszerűen megkapok, organic food shop-on keresztül lehet házhoz is rendelni, mint a vega tej, tönkölyliszt, gluténmentes lisztek, tészták, cukorpótlók. Még rizsszirupot is találtam, sőt, kint kókuszjoghurtot is, ami xilittel készül, de minden mentes és számunkra ehető. Igaz, az csillagászati áron, úgyhogy ha ízlik a fiúknak, ünnepi desszert lesz, de minden egyes ilyen felfedezés extra nagy öröm nekem! A kenyér és a keksz és a vadhús viszont nagyon lelomboz, még nem tudom, hol keressek. Ma sikerült találnom egy oldalt, ahol van 2 féle tk tönkölykenyér is, élesztő- és mindenmentes, s ha jól láttam, egész Angliában házhoz is szállítanak. Jó lenne, ha az működne, és ízlene az a kenyér a fiúknak. Kekszet és vadhúst pedig majd kutatok tovább, eleinte kénytelenek lesznek a házi sütésemet megenni és a vega ebédeket elviselni a halnapok között :)


2013. július 9., kedd

Pudingos piskótatészta (tejmentes, cukormentes, alacsony fruktóztartalmú)

Kicsit puhább és szelhetőbb, ízesebb piskótát kaptam, mint a múltkori recept. Első szülinapra babatorta alapnak is kiváló, akár gyümölccsel, akár pudinggal, vagy ha már eszik a baba csokit, akkor olvasztott csokival, ahogy én készítettem.
Hozzávalók:
150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt,
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 csomag vaníliás pudingpor (tejmentes, cukormentes),
- 3,5 dl rizstej,
- negyed citrom leve,
- 1 dl olaj (repceolajat használtam)

Az egészet összekeverem, sütőpapírral bélelt sütőformába öntöm, s 25 percig sütöm. 

Én most keresztfiam szülinapjára készítettem, így tortaformában sütöttem meg és amikor elkészült a piskóta, xilites tejmentes étcsokit olvasztottam a tetejére kis liga margarinnal keverve. 2 óra alatt a hűtőben megdermedt. Fogyasztáskor még rizstejszínhabbal is meg lehet spékelni. A fiúk odáig voltak tőle, s a nem allergiás gyerekeknek is ízlett.

2013. június 30., vasárnap

Meggyes piskóta fruktóz malabszorpcióban

A dörmi macis receptet használtam, mert nagyon bevált!
- 150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt,
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 tk útifű maghéj,
- 2,5 dl rizstej,
- negyed citrom leve,
- 1 dl olaj (repceolajat használtam)

- meggy (úgy tettem a tésztába őket, ahogy szelni terveztem, így kockánként 2 db meggyet tartalmaz a süti) - 25 gr, azaz kb 5 db meggy tartalmaz 1 gr fruktózt, eszerint könnyen kiszámolható, hány kocka piskóta engedélyezett (ki hány grammos fruktóz diétát tart).
A hozzávalókat összekeverem, sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, majd beleszórom a meggyet, s 180 fokon 25 percig sütöm.


Dörmi mackó alacsony fruktóztartalmú változat, tej-, tojás-, búzafehérje mentes

Új kihívás olyan finomságokat készíteni, amik még a fruktóz diétának is megfelelnek, a candida diéta után se számtanak nagy bűnözésnek és még Buci is eheti őket. Meglepően egyszerűen sikerült mégis Lina egyik receptjét kicsit átvariálva :)
Az eredeti mackóreceptem ITT található.
Hozzávalók 4 nagy macihoz:
- 150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt,
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 tk útifű maghéj,
- 2,5 dl rizstej,
- negyed citrom leve,
- 1 dl olaj (repceolajat használtam),

Töltelék: fél tábla xilittel készült tej- és cukormentes étcsoki

A száraz és a folyékony hozzávalókat külön tálba öntöm, majd folyamatos keverés mellett összekeverem. Liga margarinnal kikenem a mackóformákat, megszórom egy kis fehér tönkölyliszttel a formát, majd beleöntöm a kellő mennyiségű tésztát. Minden mackóformába 3-3 kocka étcsokit nyomkodok, majd 180 fokon 20-25 percig sütöm.

Sajnos a fényképezőgépemet nem találom, így a képet később pótolom, de finom lett, hipp-hopp elfogyott.

2013. június 17., hétfő

Tejszínhab spray (tejmentes, szójamentes, rizsből)

Imádjuk, teljesen olyan, mint a rendes tejszínhabok, kicsit hamarabb elolvad, de annál mi gyorsabban fogyasztjuk, úgyhogy nem okoz problémát :D
Összetevői: rizs ital( víz, rizs szirup, rizs keményítő, rizs liszt )kókusz zsír, maltodextrin rizsből, borkősav, sűrítő anyag: hínár kivonat és gumiarábikum, tengeri só, hajtóanyag: nitrogén oxid