A daganatok kialakulásáért több minden felelős, de a tévhitekkel ellentétben, csupán 15%-ban az örökletes tényezők. Elsősorban a hiányos, rossz táplálkozás és a dohányzás tehető felelőssé a betegég kialakulásáért (30-30%-ban). A maradék 25%-ban pedig benne van a környezetszennyezés, foglalkozási ártalom, alkohol, elhízás, mozgásszegény életmód, drogok, UV-sugárzás.
Tudni kell, hogy rákos sejt mindenkiben van! Ez az élet velejárója. A kérdés az, hogy a szervezetünk, immunrendszerünk legyőzi-e, mielőtt még daganat, rák alakulna ki belőle. Ha a szervezet védekezőmechanizmusai jól működnek, akkor felismerik és kordában tartják ezeket a sejteket.
A rákos sejtek, ha a védőmechanizmusunk nem működik, akkor úgy viselkednek, mint a "törvényen kívüli gonosztevők". Kitérnek a normál működés alól és az osztódás szabályait sem tartják be. Így alakulnak ki a daganatok.
Rák esetében nagyobb baj, hogy eközben mérgezik a környező szöveteket, gyulladást okoznak, s ezáltal még kedvezőbb feltételeket teremtenek a növekedésüknek.
3 féle módon lehet harcolni ellenük:
1: az immunrendszer működésbe lép velük szemben;
2: a test nem idézi elő a gyulladást;
3: a véredények nem biztosítják a daganatos sejtek ellátását.
A táplálkozásunkkal mindhárom módon támadást indíthatunk a rák ellen, úgyhogy ha jól alkalmazzuk az élelmiszereket és azok kombinációját, akkor nagy eséllyel vettük fel a harcot a betegséggel.