...candida, tej-, tojás-, szója-, olajos mag diétában.
Az egyik, amit eszünk, és gluténmentes is, az a lapótya. Ezt szinte mindig káposztából készítem, hajdina- és barna rizsliszttel. Zakuszkát, padlizsánkrémet kenünk rá, uborkával, paprikával, paradicsommal fogyasztjuk.
A másik, amit a legnagyobb fiam fogyaszthat csak, a középsőnek bevezetni próbálom heti 2 alkalommal, az a teljes kiörlésű élesztőmentes tönkölykenyér. A Sváb pékség gyárt kimondottan anti candida kenyereket és bagettet, amik finomak is. Le is lehet fagyasztani, s kivéve a fagyasztóból még napokig eláll hűtőben tárolva.
Ezt előszeretettel eszik kókuszzsírral és kis sóval, lilahagymával.
A Nominal hajdinakásája is finom kókusztejjel vagy zabtejjel készítve, kicsit édesítve és kakaóporral vagy karobporral. Egészen tejbegríz szerű.
Az Aldiban találtam rozs abonetet, szintén nagyon finom csak simán kókuszzsírral/margarinnal is, rozs és só van csak benne.
Ezentúl Daninak és magamnak csináltam húskrémet, ami bevált, illetve most fedeztem fel egy Marci számára is ehető műkolbászt, szerintem nagyon száraz, és nem igazán kolbász ízű, de Marcipán odáig van érte! Ennek a Bio Abc-nek van több vega húspótlója is, de Marcipán csak ezt eheti.
Bárkinek van még ötlete, szívesen veszem :)
Tej-, tojás-, szója-, gluténmentes és fehér cukor mentes ételek,... segítség a teljes nulldiétához saját tapasztalatok által, továbbá segítség a daganatos betegek étrendjének összeállításában.
"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."
Kornis Mihály
Kornis Mihály
2013. január 19., szombat
2013. január 18., péntek
Ultimate probiotikum
Erre bukkantam rá keresgélés közben. Ma egy fórumon felmerült a Biogaia kapcsán bennem, hogy utána kellene néznem a L.reuteri-nek. A Biogaia nevű babáknak készült probiotikum csak ezt tartalmazza.
Valóban találtam információkat arról, hogy ez egy bélben lakó természetes jótékony humán baci és fontos számunkra a jelenléte, de azt nem hiszem, hogy csak ezt szedni elegendő lenne. Így kezdtem olyan probiotikumot kutatni, amiben a B.infantis, B.bifidum, L.reuteri és L.acidophilus is mind benne van, s ez vezetett el az Ultimate Probiotic-hoz. Ez még a Bio Kultnál is erősebb, tablettánként 4 milliárd bacit tartamaz, ami dupla annyi, mint a Bio Kultban levő. Persze az ára is húzós.

2013. január 14., hétfő
Kókuszos kölestorta (tejmentes, tojásmentes, gluténmentes, fehér cukor mentes)
Hozzávalókat nem mértem ki, mert spontán ötlet volt. Ha valaki igényt tart rá, legközelebb méricskélek. Még karácsonykor csinált anyósom ilyet, de ő nádcukorral és mazsolával, amit nem nagyon ehettünk. Az ötlet viszont nagyon jó volt, így ma megcsináltam a hétvégéről maradt főtt kölesből. Egyszerűen összekevertem a kölest érzés szerinti kókuszolajjal, kókuszreszelékkel és xilittel (kóstolni kell), majd kapcsos tortaformába öntöttem. A tetejét is megszórtam kókuszreszelékkel és pár órát állni hagytam a hűtőben. A kókuszolaj megkeményedik, így szelhető, igazán kókuszos finomság lesz belőle.
A fruktóz és candida miatt mi nem tettünk bele mást, de nagyon finom lehet gyümölcsökkel gazdagítva is. Első szülinapi tortának is kiváló! Még a válogatós férjem is elismeréssel mondta, hogy nagyon finom lett, a gyerekek pedig 2 szelettel is ettek belőle, ami után fél órával is még megjegyezte Marcim, hogy milyen finom volt ez a torta. :)
Kelkáposztás rizs, egytálétel
Candida, tej, tojás, glutén diétában egyaránt ehető. Az ihletet barátnőm adta, aki hirtelen ötlettől vezérelve a pörköltbe belefőzött kelkáposztát és barna rizzsel tálalta, nekem pedig annyira ízlett, hogy muszáj volt főznöm valami hasonlót.
Hozzávalók:
- kb. 100-120gr barnarizs,
- fél fej kelkáposzta,
- 2 fej vöröshagyma,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 1 paprika,
- 2 paradicsom,
- 3 teáskanál Virágoskút ételízesítő, (ízfokozó, cukor- és keményítőmentes)
- 2 tk pirospaprika,
- só, bors, vegamix ízlés szerint
A rizst felteszem főni, a zöldségeket felaprítom és egy tálba elkezdek pörköltalapot készíteni. Azaz apróra vágott hagymákat, fokhagymát, paprikát, paradicsomot párolom kis olajon, vizen, fűszerezem, belekeverem az ételízesítőt és addig hagyom, amíg a vizet elfőtte. Akkor hozzáadom a felaprított kelkáposztát, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Amikor a rizs majdnem puha, de még nem teljesen, akkor belekeverem, és együtt puhára főzöm az egészet. Idő közben ha kell fűszerezem, a vizet pótolom, de csak kicsivel, hogy a végére elfője.
Aki ehet húst, tehet bele, ez esetben a húst kell először a pörköltalapba keverni, s amikor kicsit puhult, akkor hozzáadni a káposztát, a rizst pedig amikor a hús is majdnem puha.

Probiotikumokról még
Sajnos az előző probiotikumos bejegyzésem módosítani kellett, ugyanis sok honlap tévesen tartalmazza azt az információt, hogy a Pro Gastro Kidben van B. infantis. Nincs benne.
Ezentúl utána olvastam még a témának, és a B.bifidum nevű baktérium is nagyon fontos. Összesen 2 baktérium van, ami állandóan jelen kell, hogy legyen a belünkben, ebből az egyik a B. bifidum, a másik a L. acidophilus. Ezért elkezdtem utána járni annak is, hogy melyik probiotikum tartalmazza a B. bifidumot is. A Bio Kulton kívűl még a Probiotic Complex-et találtam, de ebben összesen 2 fajta probiotikum és FOS (frukto-oligoszacharid) van, ebben a B.infantis nincs jelen és más törzsek sem, így nem túl meggyőző.
A Pearls IC már meggyőzőbb, 6 féle jótékony baci van benne, de ebből is hiányzik a B. infantis, s ebben is csak 1 milliárd hasznos baci van szemben a Bio Kult 10 milliárdos tartalmával.
A Pro Gastro 825 és Immuno aktív 8 hasznos baktériumtörzset tartalmaznak, de a B.infantis ezekből is hiányzik, a Pearls IC-nél azért jobbak.
A gyerekeknek szánt készítményekből a Protexin restore továbbra is a legjobbak közé tartozik, a Bonolact Pro Kidben a 3 fontos baci egyike sincs benne, a Lactivról nem is találtam érdemi információkat, s számomra ismeretlen nevű készítményeket is elolvastam, de szintén nem volt minőségi a tartalmuk. Így bár a Pro Gastro Kid mégse tartalmazza a B. infantist, megmarad a 2. helyen.

2013. január 8., kedd
Kókuszgolyó candida diétában...
... azaz tejmentes, fehérliszt-, fehércukor- és gluténmentes finomság.
Még nyáron csináltam hasonló kókuszgolyót, de valamiért a feledés homályába merült. Tegnap barátnőm készített kölesből kókuszgolyót, a recept tőle van.
Hozzávalók:
-125gr köles,
- 3 evőkanál kókuszzsír,
- 3 evőkanál kókusztejpor,
- 3 evőkanál xilit,
- kb 30 gr kókuszliszt,
- 3 evőkanál Szerencsi kakaópor,
- kókuszreszelék
A kölest megfőzzük, majd hozzákeverjük a kókuszzsírt, kókusztejport, xilitet és a kakaóport. Annyi kókuszlisztet teszünk még bele, hogy formázható masszát kapjunk, majd gombócokat formázunk és megforgatjuk kókuszreszelékben.
Marcipánnak készítettem kakaó helyett karob porral, abból viszont csak 3 teáskanálnyit tettem a masszába, így is érezhető íze lett. Lehet készíteni kakaópor és karobpor nélkül is, ekkor elég 2 evőkanál xilit bele, s finom igazán kókuszos golyókat kapunk.
Mari, köszi az ötletet! :)

2013. január 7., hétfő
Chia mag
Egy kedves barátom, aki tudja, mennyi emésztőszervi panasszal és allergiával küzdünk, tegnap ajánlotta nekünk a chia magot. Soha korábban nem hallottam még róla, felírtam, hogy utána nézek. Ezt ma meg is tettem, és meglepett, hogy mennyi jót írnak róla. Nem is értem, ha ennyire egészséges és ahogy más cikkek is írják, "szuper élelmiszer", akkor miért nem hallottam még róla korábban? Biztos másnak is újdonság lesz, ezért a lényeget kiblogolom.
"Az azték zsálya néven is ismert növény nyári évelő, 1 éves korára eléri az egy méteres magasságot is. Nagyon széleskörű a felhasználása, magában is ehető vízbe áztatva, reggelikhez, főételekhez, italokhoz adható.
A chia mag rengeteg lehetőséget rejt magában a cukorbetegek tüneteinek csökkentése terén, a liszt érzékenyek étrendjének javításában, megreformálásában (hiszen a chia egy glutén mentes gabona), és egy új, könnyű és izgalmas lehetőséget ad a fogyókúrázóknak. A chia mag egyedülállóságát annak köszönheti, hogy néhány alapvető tápanyagot - mint például Omega 3-at, antioxidánst, kalciumot, proteint, káliumot, vasat - szokatlanul magas koncentrációban tartalmaz.
A chiában kétszer annyi protein található, mint bármely más magban vagy gabonában, ötször annyi kálciumot tartalmaz, mint a tej, kétszer annyi káliumot, mint a banán, háromszor nagyobb mennyiségű antioxidánst, mint az áfonya, illetve szintén háromszor annyi vasat, mint a spenót."
Források:
http://www.naturhirek.hu/index.php/gyogynovenyek/gyogynoveny-abc/amerika-gyogynovenyei/708-chia-mag
http://www.elelmiszer.hu/friss_hirek/cikk/chia_mag__az_egyik_legegeszsegesebb_elelmiszer

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)