Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy közel 3 éves kisfiú. Csupaszív, mosolygós, aranyos, kicsit beteges és immunhiányos, de életvidám és eleven kisgyerek. Egy nap ugrálás közben elkezdett fájni a feje, ami ezután rendszeresen jelentkezett. Miután nemrég született öccse, mondtak mindent: testvérféltékenység, vigyék pszichológushoz. Teljes vérkép, hátha vashiányos. De nem volt se féltékeny, se vashiányos, s minden vizsgálati eredménye negatív. A fejfájás hol volt, hol nem volt, mint a mesében. Voltak napok, hogy minden nap fájt kis ideig, aztán akár hetekig semmi. Így ment ez közel fél éven át. Akkora viszont szinte állandósult a fejfájás, s a kisgyerek viselkedése is megváltozott. Nem mozgott szívesen, érzelmileg nagyon labilis és visszahúzódó lett. Kivizsgálták neurológián, de ott is mindent rendben találtak. Beutalták MR-re, amire még 2 hónapot kellett várni, ezalatt a kisfiú hol teljesen jól volt a viselkedési változását leszámítva, hol már annyira rosszul, hogy hányt is. Viselkedését tekintve az anyukája már pszichológushoz ment, Asperger szindrómára gyanakodott. A hányás jellemzően a reggeli kakaó elfogyasztása után jelentkezett, s a korábban tejallergiás kisfiúnál joggal merült fel az anyában, hogy mégse nőtte ki a tejallergiát, így gondolta, újra megszünteti a tejfogyasztást. Közben persze nagyon aggódott, látszott a gyereken, hogy szorong, s bár mindenki a testvérféltékenységgel jött még mindig, az anyuka érezte, hogy nem erről van szó és komoly gond van. De hogy mi, azt nem is sejtette.
Az MR-t megelőző napra súlyosodott a kisfiú állapota, már nem látta a vonatot, ami tőle pár méterrel suhant el, nem tudott rendesen járni, fáradékony volt. Mindennek ellenére jókedvű volt, s a feje nem fájt. Az Mr időpontot úgy kapták, ha nem múlik a fejfájás, akkor menjenek, egyébként nem, így még meg is fordult az anyuka fejében, hogy le kéne mondani. Szerencsére nem tette meg. Bár reggel nem lehetett enni-inni, altatásra kellett készülni, azért azt gondolta, hogy ártani nem árt a vizsgálat, s az anyuka biztos volt benne, hogy a negatív MR eredménnyel mehet majd a pszichológushoz.
Az orvoshoz apa vitte a kisfiút, anya otthon maradt öcsivel. Főzött, hogy mire hazaérnek a vizsgálatról, legyen ebéd. Persze izgult nagyon, érezte, hogy valami rossz motoszkál benne, de elhessegette. Aztán dél után kicsivel jött a telefon, hogy jó hír és rossz hír is van. Jó hír, hogy megtalálták a fejfájás okát, rossz, hogy agydaganat. Olyan fokú, hogy sürgősséggel mentőre várnak.
Anyuka egy darabig nem tért magához, csak bömbölt és próbálta értelmesen végiggondolni, mit kéne most tennie, de csak a szíve zakatolt, azonnal a kisfia mellett szeretett volna lenni, s őt átölelve meggyőződni arról, hogy ez mind nem igaz, csak álmodta a telefont. Persze erre nem volt esély, így felhívta a közeli családtagokat és barátokat, tőlük kért segítséget, mert épkézláb önálló gondolata nem volt. Később jött újra a telefon, hogy a kisfiú már magához tért az altatásból és várják a mentőket, anyuka így beszélni is tudott a fiával. Sikerült összeszednie magát, mindent bepakolni és mire megérkezett a segítség, készen állni az útra a kórházba. Sok procedúra várt még rájuk, sok-sok vizsgálat, s senkit se érdekelt, hogy a gyerek éhgyomorra van még mindig, de délután 3-kor végre ehetett. Estig benn lehettek együtt, beszéltek a sebésszel. Megtudták, hogy már az agyvíz keringése akadályozott a daganat által, a másnapi első műtétre a kisfiúkat írták be, addig kap nyomáscsökkentőket. Megtudták, hogy ez a fajta daganat sajnos bármelyik pillanatban hirtelen halállal végződhetett volna, mert a kisgyermekek feje még tágul és kompenzál, ameddig tud, utána viszont egyszer csak előzmény nélkül összeesik a beteg. Megtudták, hogy intenzív osztályon nincs hely és lehetőség a gyerekkel benn maradni, haza kell menni.
Az estét és éjjelt túlélni csak segítséggel sikerült, másnap pedig a műtét alatt a hideg és rideg folyosón várakozva is filmbéli jelenetben érezte az anyuka magát. Mert ez nem történhet velük.
Szerencsére a műtét jól sikerült. A felépülés első hete nagyon nehéz és döcögős volt, sok konfliktussal a kórházi dolgozókkal, betegséggel a családban, s sok fájdalommal a fix látogatási idő miatt, de 10 nap múlva megjött a szövettan, miszerint jóindulatú a daganat, így a kisfiú hazatérhetett. Mindeközben barátoknak olyan összefogása támogatta a családot, ami példaértékű, s a kisfiút sok-sok meglepetés és ajándék várta még idegen emberektől is, akik mind gondoltak rá és imádkoztak érte. Az otthoni gyógyulás is nehezen indult, többszörös agyvíz szivárgás, kórházba rohangálás, újra varrás és kiborulás jellemezte, de két héttel a műtét után a kisfiú újra talpra állt, újra elindult. Eleinte hamar elfáradt, folyton balra húzott a mozgása és nekiment dolgoknak, de pár hónap múlva már rendesen járt, ugrált, egyre jobban mozgott, s egyre jobban lett lelkileg is. A kontroll MR kimutatta, hogy maradt daganat a buksijában, s az valószínűleg nem is távolítható el, mert annyira összefonódott az agyszövetekkel. Nagy csalódás volt ez az anyának, de igyekezett megtenni mindent, amit lehet, akkor indította ezt a blogot is, akkor még "daganatellen" címmel.
Telt az idő, a gyerek egyre jobban lett, de az ismételt kontroll megint rossz eredményt hozott, megvastagodott a daganat. Fél év múltán pedig már 3 apró halmozó gócot mutattak ki a gyerek fejében.
Rengeteg probléma közepette folytonos megoldást keresve jutott el az anya odáig, hogy a gyerek teljes szervezetét erősítő táplálkozást és étrendkiegészítést kapott. Folytonosan bízva az Úrban, imádkozva hozzá már megnyílt annyira a szíve, hogy elkezdte érezni, melyek azok az utak, amiken haladniuk kell, így jutottak el egy olyan csapatig, akik szívvel-lélekkel kezdték támogatni a gyermek(ek) gyógyulását. Foreveres aloe készítmények mellé egyre szigorúbb cukormentes és tejmentes diétát tartva d-vitamint és omega 3-at adagolva a kisfiú elérte, hogy heti 5 nap közösségbe tudjon járni, végre lelkileg is elkezdett kinyílni, mozgásában is egyre ügyesebb lett. Immunhiánya mondhatni megszűnt, ezt a legutóbbi vérvétel igazolta.
Ma volt kontroll Mr vizsgálata. A leleten ez szerepel: "többgócú halmozás szinte teljesen regrediált". Ez azt jelenti, hogy a daganat szinte teljesen visszafejlődött.
Ilyen eredményre nem számított az anyuka. Hosszú utat tettek meg idáig, s már nem is igazán aggódott az Mr eredmény miatt, Isten kezébe tudta helyezni a gyógyulást. Az ajándékot, a csodát pedig megkapta. Azóta is a leletet nézegeti és gyönyörködik a 6.szülinapját nemrég ünneplő anno nagyon beteges, de most egészséges fiában. Hiszi, hogy a sok próbálkozás, a diéta, az étrendkiegészítők együttesen hozták ezt az eredményt, és tudja, hogy ezt az utat, ami a gyógyulást hozta, Isten mutatta meg és tette lehetővé számára. Mindig bízni kell abban, hogy ha elég mélyen hallgatunk, meghalljunk az Úr szavát, s ha az ő útját követjük, nem tévedhetünk el!
"Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk." (János 5,15)
