"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2012. augusztus 30., csütörtök

Tej- és gluténmentes tökfőzelék

Kevés olajon megpárolok 2 kis/közepes fej hagymát, 1 paprikát és 5 gerezd fokhagymát. Sóval, borssal, kicsi pirospaprikával fűszerezem. Hozzáteszek 1 kg gyalult tököt, s felengedem annyi vízzel, hogy épp ellepje. 1 csokor friss kaporlevelet teszek bele. Szükség esetén még sózom, egy kis vegamixszel is ízesíthetjük. Amikor már megpuhult a tök, az elfőtt vizet nem pótoljuk, hanem 2 dl rizstejszínnel öntjük fel. Átforraljuk, majd annyi almaecetet öntünk rá, hogy kellemesen savanykás legyen.
Nagyon alacsony szénhidráttartalma miatt diétázóknak is kiváló (100gr tökben 2,9gr szénhidrát van), hiszen lisztet, burgonyát nem használtunk a besűrítéséhez.

Gyümölcsös zöldséglevek

Lett gyümölcscentrifugám, így minden nap friss gyümölcsös zöldséglevet készítek a gyerekeknek és magamnak. Köztudott, hogy a nyers zöldség-gyümölcs fogyasztása nagyon egészséges, de nem tudunk megenni belőle akkora mennyiséget, ami már számítana. Ellenben meginni nagyon könnyű.
Én egyenlőre mindent almával csinálok. Mai levünk bő 1 liter lett, a következőkből áll:
8 db alma
4 db sárgarépa
2 db fehérrépa
1 db cékla
6 db salátalevél
2 dl szűrt víz

A gyümölcsöket-zöldségeket megmosom, a répákat és a céklát megpucolom, majd mindet akkorára vágom, hogy beférjenek a gépbe, aaz egészet lepréselem és egy kis szűrt vízzel még higítom. Nagyon finom lesz és hihetetlen gazdag vitaminforrás! További előnye még a könnyű felszívódás, hiszen nagyon emészteni sem kell már, a sérült bélrendszerű gyerekeimnek is biztos, hogy sok értékes anyaga felszívódik.

Készíthető akármivel, a lényeg, hogy a lé fele legalább olyan gyümölcsből-zöldségből álljon, amit a gyerek szívesen fogyaszt, a többi hozzávalót csak mértékkel tegyük bele.

Egészségünkre!

2012. augusztus 29., szerda

Gyümölcsös kölestorta (tej-, tojás-, gluténmentes)

Hozzávalók:
- fél kiló köles,
- 1 citrom héjja,
- 1 evőkanál liga margarin,
- ízlés szerint xilit (kb. 50gr),
- 1 evőkanál őrölt fahéj,
- 1 csipet só,
- 3 alma,
- gyömölcsök ( meggy, barack)

A kölest háromszoros mennyiségű vízben megfőzzük, amibe 1 evőkanál fahéjat és egy csipet sót is teszünk. Lereszeljük 1 citrom héjját és 3 almát. Miután kicsit hűlt a köles, összekeverjük 1 evőkanál margarinnal, a xilittel és a reszelt almával és citromhéjjal. Margarinnal kikent tortaformába öntjük és elsimítjuk. Tetejére egy pici olvasztott margarint kenünk és ízlés szerint gyümölcsökkel díszítjük. Hűtőbe tesszük, amikor kihűlt, megdermed és vágható lesz.

Pina Colada tejmentesen

A felnőtt élvezetekért, és mert imádom a Baileyst, csokilikőröket, amiket nem ihatok, készítettem egy kis koktélt magamnak/magunknak.
- 4cl fehér rum,
- 1 dl kókusztej (ezúttal bolti 60% kókusztartalmú tejet használtam, az krémes és sűrűbb, mint a házilag készített),
- 1 dl ananászlé,
- sok jég,
Az egészet összekeverjük, szívószállal és ananászkarikával díszítjük.

Gesztenyés torta (tej, -tojás-, szója-, gluténmentes)

Szokásos piskótát készítem, ezúttal kis mennyiségben. Hozzávalók:
Piskótához:
1,5 dl almalé,
70gr xilit,
fél citrom leve,
140gr liszt (gesztenye- és hadinaliszt fele-fele arányban),
fél csomag sütőpor,
1 mokkáskanál szódabikarbóna,
1 csipet só,
3 evőkanál étolaj (repceolajjal csináltam),
3 evőkanál liga margarin

Krémhez:
250gr natúr gesztenyepüré,
ízlés szerint xilit (nálam 2 evőkanál),
liga margarin

Díszítéshez:
1 üveg meggybefőtt,
kókuszreszelék

Az almalevet, xilitet és citromlevet habosra keverem, egy másik tálban pedig a többi száraz hozzávalót is összekeverem. Az egészet összeöntöm és belekeverem a margarint és az olajat. Egy sütőpapírral bélelt gyümölcstorta formában 175 fokon kb. 20 percig (tűpróbáig) sütöm.

Ezalatt a gesztenyepürét annyi margarinnal és xilittel keverem, hogy krémes és megfelelően édes legyen. A meggybefőttet leszűröm. Amikor a piskóta kicsit hűlt, kiveszem a formából (óvatosan, mert vékony lesz és könnyen törik), megkenem a gesztenyekrémmel, teleszórom a tetejét meggyel, amit kicsit bele is nyomok a krémbe, s az egészet meghintem kókuszreszelékkel. Pár órát, fél napot hűtőben állni hagyom.


2012. augusztus 17., péntek

Paleo gesztenyegolyó

Hozzávalók:
- 250gr cukormentes gesztenyemassza (Maroni cégnek van ilyen)
- ízlés szerint xilit, kókuszzsír és kókusztej
- kókuszreszelék

Egy kis adag kókuszsírt (annyit, hogy gyúrható legyen a massza, de még kicsi nedvességet fel tudjon venni) kicsit megolvasztok, összegyúrom a gesztenyepürével, annyi xilitet adok hozzá, hogy kellemesen édes legyen, és még annyi kókusztejjel higítom, hogy gombócokat tudjak formázni belőle. A golyókat átforgatom kókuszreszelékbe, majd hűtőbe teszem, pár órát állni hagyom. Ez azért jó, mert a lágy golyók megkeményednek azáltal, hogy a kókuszzsír megszilárdul. Emiatt viszont nem jó csak zsírral higítani (túl kemények lehetnek a golyók), kókusztejjel keverve kellemes állagú golyókat kapunk.
Ízlás szerint egy kis rumaromával, meggylével, meggyel is megbolondítható, de a gyerekeim így imádják.

Tej-, tojás-, szója-, glutén- és kukoricamentes süti

EZT a receptet szerettem volna megcsinálni, de elég sok mindent kellett módosítanom rajta. Az eredmény azonban jó lett, úgyhogy az én receptem:
- 300gr AnnaPanni gluténmentes süteményliszt,
- 150gr Liga margarin,
- 2 dl rizstejszín,
- 4 evőkanál nyírfacukor,
- 6 evőkanál étolaj (én repceolajat használtam),
- 3 teáskanál burgonyakeményítő,
- késhegynyi szódabikarbóna,
- 1 üveg meggybefőtt

Az étolajba elkeverem a burgonyakeményítőt. A lisztet a szódabikarbónával, 3 evőkanál nyírfacukorral, 10dkg margarinnal, az olajban feloldott burgonyakeményítővel és a rizstejszínnel összegyúrom, majd hűtőbe teszem. Kikenem a tepsit margarinnal majd egy kis rizsliszttel megszórom. A meggybefőttet lecsöpögtetem. A tésztát kiveszem a hűtőből, kicsivel több, mint a felét belelapogatom a tepsibe (tojás hiányában nem maradt annyira egyben, hogy nyújtás után áthelyezhető legyen). Ráöntöm a meggyet, megszórom 1 evőkanál nyírfacukorral, majd a maradék tésztát kicsit kinyújtom és finoman rálapogatom a meggy tetejére. 5dkg margarint megolvasztok, ráöntöm a sütire, és az egészet 175fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.


Bármilyen gyümölccsel finom lehet, legközelebb megpróbálom tojáspótlóval és barackkal készíteni.