"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 2., hétfő

Igazi gluténmentes fánk tojásmentesen (tejmentes, alacsony fruktóztartalmú is)

Amikor boltban voltunk Danival, nyálcsorgatva nézte a cukrozott fánkokat. Kérdezte, hogy "Ha meggyógyultam, ehetek majd cukrozott zsemlét?" Ilyenkor - hiába már évek óta diétázunk- elszorul a szívem. S bár neki ott nem mutatom, mert nem akarom, hogy azt érezze, hogy neki rossz (mindig betegségtudat nélkül éltünk és neveltem őket), inkább felajánlok valami mást, amit megehet...., de azért bennem marad az élmény.
Ma, mire hazaér az iskolából, "cukrozott zsemle" fogja várni uzsonnára. Alig várom, hogy lássam az örömét és befalja az öccseivel együtt. :)
A fánk eredeti receptje INNEN van. Én azonban elég sokat módosítottam rajta, a lisztet kevertem, mert Danimnak a rizsre is intoleranciája van, és a cukrot is mérsékeltem benne, hogy a fruktóz malabszorpcióban szenvedő kicsik is ehessék.

14 fánk lett a következő összetevőkből:
- 80 gr Alfa-mix lisztkeverék,
- 120 gr gm zabliszt,
- 40 gr hajdinaliszt,
- 40 gr tápiókakeményítő,
- 1 tk xantán gumi,
- 30 gr eritritol,
- csipet só,
- 20 gr cukor,
- 14 gr porélesztő,
- 60 ml olaj,
- 150 ml kendertej (rizstej is tökéletes, de a rizst igyekeztem elkerülni),
- 50 ml víz

A száraz hozzávalókat összekevertem. A vizet felforrósítottam, belekevertem a cukrot, majd hozzáöntöttem fél decit a növényi tejből, s az így kapott langyos cukros lébe kevertem el az élesztőt. Lefedve állni hagytam. A száraz hozzávalókhoz kevertem a folyadékokat is, majd amikor az élesztő felfutott, azt is. Alaposan átgyúrtam a tésztát, majd lefedve langyos helyen (elektromos sütőnél 50 fokra előmelegített sütőben is lehet) kelni hagytam. Bő 45 percet állt, ezután ismét átgyúrtam, majd lisztezett (hajdinalisztet szórtam) felületen ujjnyira nyújtottam és egy pohárral kiszaggattam. Ezután lefedve a kis pogácsatésztákat is kelni hagytam még közel 1 órát, majd benyomkodtam a közepüket és lyukas oldalukkal lefele közepes lángon bő olajban aranybarnára sütöttem. Ezután a másik oldalát is megsütöttem és rácsra kiszedve hagytam lecsöpögni, kihűlni.
Eritritolt aprítóval "porcukorrá" őröltem és azzal szórtam meg a tetejét.
Férjem a fő tesztelőm, akinek semmilyen ételproblémája nincs és bármit ehet is azt mondta, hogy finom :)




2014. június 1., vasárnap

Cukros keksztekercs süti (gluténmentes, tejmentes, tojásmentes,)

Egy barátnőm megkért, hogy módosítsam már minden mentesre EZT a receptet. A süti különlegessége, hogy ez a barátnőm épp ma ad életet kislányának, így a készítése közben folyton rájuk gondoltam, küldöm nekik virtuálisan is a sütit sok szeretettel!

Az eredetit nem kóstoltam, így nem tudom, milyen íze van, de a mentes verzióm nagyon finom lett, azt bizton állíthatom. A gyerekek nem csak imádták és falták, de annak ellenére, hogy általában is szeretik amit készítek, megkérdezték most, hogy "Honnan tudtál anya ilyen finomat sütni?"

Íme a recept:
- 200gr alfa-mix,
- 40gr tápióka keményítő,
- 40 gr cirokliszt,
- 30gr kukoricaliszt,
- 1tk xantán gumi,
- 1 ek útifű maghéj,
- 140gr eritrit,
- 80 gr olvasztott tejmentes margarin,
- 2dl Cocomas kókuszkrém

Ételszínezékem nem lévén a színes tészta kakaós lett, a tésztához 15gr kakaópor és 10gr eritritol keveréke került.

Összegyúrtam minden hozzávalót úgy, hogy az útifű maghéjat a megolvasztott margarinba kevertem el először és utána adtam a tésztához. A tésztát két felé vettem, az egyik feléhez hozzáadtam az édesített kakaóport, majd mind a két tésztát kinyújtottam. Egymásra tettem a lapokat, majd feltekertem. Gluténmentes lévén nem tudtam annyira vékonyra nyújtani és szorosra tekerni, mint az eredeti recepten látható, de így is jó lett. Vízzel megkentem a tetejét és 180 fokon 25 percig sütöttem. Az a jó, ha a belseje már nem nyers, de még puha, akkor nem esik szét a tekercs.

Miután megsült a tekercs és kihűlt kicsit, lekentem vízzel a tetejét körbe és Dr. Oetker cukorban (tortára való színes kristálycukrok) megforgattam (lehet kókuszreszelékbe, csokireszelékbe, akármibe). Ezután szeleteltem.

Nyersen:
A maradék tésztát (levágtam a széleket, hogy szép téglalap alapokat tekerjek fel) kinyújtva kekszeket szaggattam, a tekercs mellé tettem és 18 perc alatt készre sütöttem.

 Kész szívek:
 Kész cukros tekercs:
 Szeletelve:
 Fogyasztva:

2014. május 25., vasárnap

Almás kalács (glutén-, tojás- és tejmentes)

Gyereknapra kinti programot terveztünk, így valami csomagolható kaját szerettem volna, ami kellően gyerekbarát és túlmutat a szendvicsen :) Viszont az itthon lévő dolgokból akartam megcsinálni, így esett a választás az almás kalácsra, amit előző este megcsináltam és reggel vágtam csak fel.

Hozzávalók a tésztához:
- 120 g nutri free per pane
- 100g kukoricaliszt
- 20 g hajdinaliszt
- 10g tápióka keményítő
- 3 ek cukor
- 1 ek olaj
- 15 g friss élesztő
- 3 dl langyos rizstej
töltelék:
- 3 nagyobb alma, hámozva, reszelve
- pici citromlé az alma meglocsolásához
- 2 ek rizsdara
- 2 ek porcukor
- 1 vaníliás cukor
- 2 ek Mester család citromos pudingpor (jó a sima kukoricakeményítő vagy gm vaníliás pudingpor)
- 1/3 kk mézeskalács fűszerkeverék 

Összekevertem a száraz alapanyagokat, majd hozzáöntöttem a cukorral és élesztővel elkevert rizstejet és az olajat, majd  jól kezelhető, rugalmas tésztává gyúrtam. Lereszeltem az almát, gyorsan, hogy meg ne barnuljon elkevertem egy kis citromlével, megcukroztam és csipet mézeskalácsfűszerrel elkevertem. Hozzáadtam a rizsdarát és 1 ek pudingport, ezzel is jól elkevertem. Kilisztezett asztalon kinyújtottam a tésztát, beszórtam pudingporral, és egyenletesen elosztottam az almás tölteléket rajta, majd feltekertem. Tartozom egy vallomással, ekkor azt hittem, hogy halott az egész, mert átnedvesedett a tészta az almától, de sikerült belevarázsolnom a kiolajozott, kukoricaliszttel beszórt hosszúkásabb kenyérformába. De szerencsére jól gondoltam, hogy nem kell kinyomkodni az almát, hiszen a rizsdara és a pudingpor sütés közben magába szívja a levét és a tésztának sem lett gondja attól, hogy nedvesen került a formába. 45 percig hagytam kelni az 50 fokos sütőben. Megkentem a tetejét olvasztott margarinnal és megszórtam kicsit kristálycukorral. Nem tettem most vizet a sütő aljába, 200 fokon légkeveréssel kb 35-40 percig sütöttem. Szépen megsült, könnyen kijött a formából, jól szeletelhető és finom lett :)

2014. március 3., hétfő

Mákvirág süti (glutén-,tej- és tojásmentes aprósütemény)

Kezdem élvezni a gluténmentes sütikkel kísérletezést. Most a hókifli ette bele magát az agyamba, de nem mertem végül megcsinálni, csak egy töltött linzerszerűséget.

Hozzávalók:
- 30 dkg liszt (10-10-10 dkg rizs-, kukorica- , gluténmentes zabliszt) + kukoricaliszt,ha kell
- 1/2 cs. sütőpor
- 15 dkg tejmentes sütőmargarin
- 8 dkg cukor
- 1 cs. vaníliáscukor
- 1 tk útifűmaghéj

A töltelékhez:
- mák
- méz

Megkenéshez:
- méz

A margarint apró kockákra vágom, liszteket elkeverem a sütőporral és a cukrokkal, az útifűmaghéjat elkeverem kb fél dl vízzel. A cukros lisztet, a margarinkockákat és az útifűhéjat összegyúrom, nem túl kemény, még formázható, könnyen nyújtható, ruganyos tésztát kell kapnom. Ha az útifű miatt túl lágy a tészta, kukoricalisztet szórok alá és tovább gyúrom, szükség szerinti liszttel. Hagyom a hűtőben kb. fél órát, folpackkal lefedve. Lisztezett felületen kinyújtom és virágokat szaggatok. Egy kis csészében darált mákot annyi mézzel elkeverek, hogy sűrű szilvalekvár állagú legyen. Minden második virág közepébe mákhalmocskát teszek, lefedem egy másik virággal. Lenyomkodom óvatosan,  majd a szirmokhoz igazítva újra kiszúrom a virágformával, így kicsit jobban összetapad a két fele. A virágok közepét villával megszurkálom. Előmelegített sütőben sütni kezdem, mikor már szépen megnőtt és nem túl lágy a tészta, ha nagyon-nagyon óvatosan megemelem és az aljának enyhe színe van már, akkor megkenem a tetejét mézzel, majd  picit sütöm még - ha lehet, akkor csak felső sütéssel., míg egy kis színt nem kap a teteje is. Nagyon óvatosan kell leemelni a tepsiről, mert nagyon törékeny forrón. 
A képen látható mennyiség (+ 1 virág) a tészta feléből készült, holnap másfajta tölteléket kap a többi, addig a hűtőben várja sorát :)

2014. március 2., vasárnap

Glutén-, tej- és tojásmentes kókuszos süti

Vasárnapi édességként ez került az asztalunkra ma.
 Ez a recept volt az alap, ebből lett gluténmentes verzió.
Piskótához:
-10 dkg cukor / xilit
- 25 dkg liszt (fele gluténmentes zabliszt másik fele rizsliszt)
- fél zacskó sütőpor és egy késhegynyi szódabikarbóna
- 4 ek (holland) kakaópor - én jobb szeretem a kakaóvajban gazdagabbat, teltebb az íze, komoly a különbség
- 2,5 dl víz, benne egy ek citromlével
- 3tk útifűmaghéj, kevés vízben elkeverve
-1 dl olaj
- 1 vaníliáscukor

Pudinghoz:
- 4 dl kókusztej, 3 ek cukorral
- 1 kókuszos pudingpor

Tetejére:
- egy tábla tej- és szójamentes étcsoki

Összekeverem a száraz anyagokat, majd elkeverem a nedvesekkel, kikent tepsibe öntöm és előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. Amikor elkészült, hűlni teszem. Ezalatt 4 dl kókusztejből és a 3 ek cukorral kókuszos pudingot főzünk, amikor már csak langyos, rákenjük a kihűlt tésztára. Ha ez is kihűlt, olvasztunk egy tábla étcsokit, rákenjük a puding tetejére, díszítésként meghintjük kókuszreszelékkel.

A tésztának nagyon örülök, ez lesz mostantól az alap a sütikhez :) Ízlett a normál étrenden lévő lányomnak is, hát még a diétázónak :)
Majd próbálom gyümölcsösen is.

2014. február 24., hétfő

Pudingos sütemény (gluténmentes, tejmentes, alacsony fruktóztartalmú)

Tésztához:
- 150 gr kukoricaliszt,
- 100 gr hajdinaliszt,
- 100 gr tejmentes margarin,
- 80 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 100ml víz,
- 4 tk tojáspótló por
- 2 ek útifű maghéj

A száraz hozzávalókat egy nagy tálban összekeverem, kivéve a tojáspótló port és az útifű maghéjat, azokat vízzel elkeverjük, és utána adjuk hozzá a lisztekhez. A margarint megolvasztjuk és azt is a többihez adjuk, összegyúrjuk a tésztát, kinyújtjuk kb 1,5 cm vastagra, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. 180 fokon kb 18 percig sütjük (tűpróbáig).

Eközben a krémet is elkészítjük:
- 1 csomag vaníliás pudingpor (gluténmentes, tejmentes),
- 1 tk agar-agar,
- 2 dl kókusztej,
- 3 dl víz,
- 3 ek eritritol

A kókusztejet 2 dl vízzel felforralom. A pudingport összekeverem az eritritollal, agar-agarral és 1 dl vízzel, majd a forrásban levő kókusztejhez adom. Amikor besűrösödött leveszem a tűzről és kiteszem hűlni.
Ha a tészta megsült, akkor félbevágjuk, az egyik felére öntjük a pudingot, a másik felét pedig ráhajtjuk, az lesz a sütemény teteje. Az egészet hűlni hagyjuk pár órán át.

Nekem így a tészta túl vastag lett, úgyhogy legközelebb vékonyabbra nyújtom és több krémet teszek bele.

2013. december 23., hétfő

Tej-, tojás- és gluténmentes sütinyalóka (cake pop)


A karácsony előtti névnap is érdemel egy kis süteményt,  így készült Vikimnek egy csokor sütinyalóka. Szerencsére elfogadja, hogy lehetőség szerint olyat csinálok itthon, amit a húga, Dorka is ehet számos érzékenységével, tejallergiájával együtt.
A megadott mennyiségből 40db nem túl nagy golyóbis lesz.

- 200 ml kókuszkrém
-150g tejmentes étcsoki
- 250g gesztenyemassza
-3 ek eritrit vagy 3 ek méz
-1 kk rumaroma
-100 g gluténmentes kekszmorzsa (tej és tojásmentes)
-75g tejmentes sütőmargarin
+
-1 csomag vaníliás cukormáz (Lidl)
étcsokis vagy színes tortadara

Felforralom a kókuszkrémet, beletördelem az étcsokit, felolvasztom, belekeverem a margarint, az olvadt gesztenyemasszát, a rumaromát és az eritritet, majd beleszórom a morzsát. Elvegyítem, majd kiszedem egy tálba, hűtőbe rakom, akár egy éjjelre is. Ha összeállt, golyókat formálok belőle, pálcikát- én erős szívószálat - szúrok bele- előbbi azért jobb, mert a mártogatás után bele lehet szúrni egy hungarocelltömbbe, míg megdermed. 
Forró vízben felolvasztom a bontatlan zacskós cukormázat, majd beleöntöm egy pici fém tálba, gőz fölött melegen tartom, míg a golyókat szépen belemártogatom. A mázba mártás után a gömböt megszórom a tortadarával. Én egy műanyag pohárba tettem dermedni, alá tett tányérkával. 
Finom lett, kívül roppant , belül puha volt :)
Cukormáz helyett lehet csokoládé és dara helyett gyöngy vagy bármi más tortadísz- ilyen téren csak a fantázia és persze a diéta szab határt.

2013. október 10., csütörtök

Élesztőmentes kalács tejmentes és tojásmentes diétában (alacsony fruktóztartalmú)

A fiúk múlt héten kitalálták, hogy kalácsot szeretnének enni. Gondoltam előkeresem a régi tejmentes kalács receptemet és átalakítom a mostani diétánkra, így lett élesztőmentes, cukormentes, tejmentes és tojásmentes egyben, a lisztek pedig mind tönkölylisztek, hogy búzamentes is legyen.

Hozzávalók:
- 375 gr tönkölyliszt (250 gr fehérliszt, 125 gr teljes kiörlésű),
- 1 csipet só,
- 80 gr eritritol vagy xilit,
- 2 tk tojáspótló por (bezglutent használok),
- 2 tk útifű maghéj kivonat,
- 60 ml víz,
- 2 dl növényi tej (kendertejet használtam, az alacsony ch tartalmú),
- 2 csapott tk szódabikarbóna

A tojáspótlót a 60 ml langyos vízzel elkeverem, minden száraz hozzávalót összekeverek, majd beleöntöm a növényi tejet és az előre elkészített tojáspótlót. Alaposan átgyúrom, majd a tésztát 2 részre osztom, 1-1 hengert formázok belőlük. Sütőpapírral bélelt tepsiben összefonom a két hengert, majd gázsütő 6-os fokozatán, azaz kb 170 fokon kb 35 percig sütöm.



2013. szeptember 22., vasárnap

Narancsos-csokis muffin (tej-, búza- és tojásmentes)

Életmódváltás van folyamatban nálam, de hát nagyon szeretem az édességeket. És most ezt kell összehozni a lányom diétáival. Ebből született ma ez :

Narancsos -csokis muffin

15 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
12 dkg xilit
csipet só
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1,5 dl olaj
kb 3 dl frissen facsart narancslé/ lehet dobozos is 
4 csepp 100%- os bio narancsolaj
pár kocka étcsokoládé

Összekeverem a száraz anyagokat, majd hozzádolgozom a nedveseket, a narancsléből először 2dl-t öntök hozzá, aztán apránként teszek még, ha szükséges. Nem túl híg, de könnyen kanalazható tésztát kell kapnom. A muffinformákat kb. félig töltöm, a közepébe beleteszek fél kocka étcsokit,majd a tetejére teszek még egy pici tésztát, hogy elfedje a csokit. Elsőmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. Nekem ebből a mennyiségből 12n nem túl nagy normál muffin és 6db kisebb, figurás jött ki.
Én előszeretettel használok bio illóolajat reszelt narancs és citromhéj helyett. Hiszen olyan nehéz kezeletlen citrusfélét venni és ez így sokkal gazdaságosabb, hiszen nagyon tömények az igazi illóolajok és pár csepp bőven elég. Itt pl az olajba cseppentem, hogy jól elvegyüljön. És takarításhoz is jól használható.

2013. augusztus 28., szerda

Gluténmentes csokis kekszgolyó / kókuszgolyó (tejmentes, alacsony fruktóztartalmú)


Bár gesztenyéből és kölesből is csináltam már csokis golyókat, azért az mégsem volt ugyanaz, mint egy igazi kekszből készült kókuszgolyó. Kókuszreszelékem azonban nem volt itthon, innen jött az ötlet, hogy csokigolyókat készítek.


Hozzávalók:
-kekszhez:
- 200 gr barna rizsliszt,
- 100 gr xilit,
- 150 gr tejmentes margarin,
-az ízesítéshez:
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor,
- 1 evőkanál xilit,
- 2 tk rumaroma,
- 2 tk útifű maghéj,
- 120 ml rizstej,
- kb 70gr tej- és cukormentes étcsoki

A keksz hozzávalóit hidegen kézzel összegyúrjuk, majd kis tenyérnyi placsnikat formázunk belőlük és sütűpapírral bélelt tepsibe helyezzük. 200 fokon kb 20 percig sütjük (még ne barnuljon és ne legyen kemény). Amíg sül, a csokit lereszeljük. Amikor a keksz készen lett és kicsit hűlt, kézzel szétmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a kakaóport, xilitet, rumaromát, útifű maghéjat és rizstejet. Alaposan összegyúrjuk, majd kis golyókat formázunk belőle, amiket egyenként megforgatunk a csokireszelékben. Én hűtőbe teszem ilyenkor 1-2 órára, s utána fogyasztjuk. Ennek a candida diétában, diabetikus étrendben is megengedett finomságnak a vendégeink körében is hatalmas sikere volt!

És ugyanez a recept elkészült ma, csak nem csokiban, hanem kókuszreszelékben megforgatva: máris kész a tökéletes gluténmentes kókuszgolyó.


2013. augusztus 4., vasárnap

Nagyon csokis süti (tejmentes, tojásmentes, fruktózszegény)

Nagyon szeretjük a csokis sütiket, a kedvenceinkben biztos, hogy van kakaó vagy/és csoki. Miután Marcim már nagyon rég nem kapott kakaót/csokit, elkezdtem neki óvatosan, heti egy alkalommal adni, régen úgy nem okozott gondot. Úgy látom, ennyit most is bír, szóval halleluja, jöhet a csokis süti! A szokásos élesztőmentes piskótareceptet alkalmaztam,  xilites cukormentes étcsokit használtam hozzá, így fruktóz diétában is ehető, nagyon finom volt!

Hozzávalók:
- 150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt (lehet az egész fehérlisztből is, de így egészségesebb),
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 csomag tej- és cukormentes csokis pudingpor,
- negyed citrom leve,
- 3,5 dl növényi tej (most tönkölyitalt használtam),
- 1 dl olaj (repceolaj),
- 10dkg cukormentes étcsoki

Az egészet összekeverem csomómentesre, beleszórom az apróra tört étcsokit és sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon 25 percet sütöm.


2013. július 9., kedd

Pudingos piskótatészta (tejmentes, cukormentes, alacsony fruktóztartalmú)

Kicsit puhább és szelhetőbb, ízesebb piskótát kaptam, mint a múltkori recept. Első szülinapra babatorta alapnak is kiváló, akár gyümölccsel, akár pudinggal, vagy ha már eszik a baba csokit, akkor olvasztott csokival, ahogy én készítettem.
Hozzávalók:
150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt,
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 csomag vaníliás pudingpor (tejmentes, cukormentes),
- 3,5 dl rizstej,
- negyed citrom leve,
- 1 dl olaj (repceolajat használtam)

Az egészet összekeverem, sütőpapírral bélelt sütőformába öntöm, s 25 percig sütöm. 

Én most keresztfiam szülinapjára készítettem, így tortaformában sütöttem meg és amikor elkészült a piskóta, xilites tejmentes étcsokit olvasztottam a tetejére kis liga margarinnal keverve. 2 óra alatt a hűtőben megdermedt. Fogyasztáskor még rizstejszínhabbal is meg lehet spékelni. A fiúk odáig voltak tőle, s a nem allergiás gyerekeknek is ízlett.

2013. június 30., vasárnap

Meggyes piskóta fruktóz malabszorpcióban

A dörmi macis receptet használtam, mert nagyon bevált!
- 150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt,
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 tk útifű maghéj,
- 2,5 dl rizstej,
- negyed citrom leve,
- 1 dl olaj (repceolajat használtam)

- meggy (úgy tettem a tésztába őket, ahogy szelni terveztem, így kockánként 2 db meggyet tartalmaz a süti) - 25 gr, azaz kb 5 db meggy tartalmaz 1 gr fruktózt, eszerint könnyen kiszámolható, hány kocka piskóta engedélyezett (ki hány grammos fruktóz diétát tart).
A hozzávalókat összekeverem, sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, majd beleszórom a meggyet, s 180 fokon 25 percig sütöm.


Dörmi mackó alacsony fruktóztartalmú változat, tej-, tojás-, búzafehérje mentes

Új kihívás olyan finomságokat készíteni, amik még a fruktóz diétának is megfelelnek, a candida diéta után se számtanak nagy bűnözésnek és még Buci is eheti őket. Meglepően egyszerűen sikerült mégis Lina egyik receptjét kicsit átvariálva :)
Az eredeti mackóreceptem ITT található.
Hozzávalók 4 nagy macihoz:
- 150 gr fehér tönkölyliszt,
- 100 gr tk tönkölyliszt,
- 150 gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 tk útifű maghéj,
- 2,5 dl rizstej,
- negyed citrom leve,
- 1 dl olaj (repceolajat használtam),

Töltelék: fél tábla xilittel készült tej- és cukormentes étcsoki

A száraz és a folyékony hozzávalókat külön tálba öntöm, majd folyamatos keverés mellett összekeverem. Liga margarinnal kikenem a mackóformákat, megszórom egy kis fehér tönkölyliszttel a formát, majd beleöntöm a kellő mennyiségű tésztát. Minden mackóformába 3-3 kocka étcsokit nyomkodok, majd 180 fokon 20-25 percig sütöm.

Sajnos a fényképezőgépemet nem találom, így a képet később pótolom, de finom lett, hipp-hopp elfogyott.

2013. április 20., szombat

Epres szelet (tej-, tojás-, és szójamentes)

Miután meglepően jól sikerült a szülinapi torta és egész jó áron kapható nem rossz eper a piacon, újabb epres süteményt csináltam a napokban.

Az alap még mindig a
tej-, és tojásmentes kevert tészta:

25 dkg tönkölyliszt
10 dkg cukor + 1 cs. vaníliás cukor (ha xilittel vagy eritritollal készítjük, akkor candida diétában is ehető)
2,5 dl növényi tej (én kukoricatejet használtam)
1/2 cs. sütőpor
1 dl olaj
pár csepp citromlé a folyadékba

Összekeverem a szárazanyagokat és a folyékonyokat külön, majd elvegyítem, tűpróbáig sütöttem előmelegített sütőben. Majd főztem rá kukoricatejjel készített

vaníliás pudingot:

 4 dl kukoricatej
3 ek cukor / xilit, eritritol
1 cs. főzős vaníliás pudingpor
A hideg tejjel elkevertem a cukrot és a pudingot- rugós habverővel csomómentesre keverhető gyorsan- , majd sűrűsödésig forraltam.

Rászeleteltem az epret, majd egy zacskó zselatint felforraltam 2,5 dl limonádéban és ráöntöttem az epres pudingra. Teljes kihűlés után szeleteltem.

2013. április 18., csütörtök

Kókuszos tekercs

Fahéjas csigának indult, de nem volt itthon fahéj.
Hozzávalók tésztához:
- 250gr liszt (200gr tk tönköly, 50gr barna rizsliszt),
- 2 evőkanál kókuszolaj,
- 50gr eritritol,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1,2dl langyos víz

töltelékhez:
- 3 ek liga margarin,
- 50gr kókuszreszelék,
- ízlés szerint édesítés (én eritritolt tettem bele, de nem mértem ki)

A tésztát összegyúrom, kinyújtom. A töltelékhez a margarint picit megolvasztom (nem kell folyósnak lennie, csak épp keverhetőnek) és belekeverem a kókuszreszeléket, eritritolt. Rákenem a kinyújtott tésztára, az egészet óvatosan feltekerem, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokom úgy fél órát sütöm.
Amikor kihűlt, felszelem.

2013. április 3., szerda

Gluténmentes kókuszkocka (kakaó-, tej-, tojásmentes)

Tegnap Marcipán megkívánta a kókuszkockát, ugyanis anyum csinált, de ugye azt ő nem eheti, mert minden van benne, amire érzékeny. Így készítettem ma én neki candida diétában ehető kókuszkockát minden diétát betartva, azaz kakaó helyett karobbal, hogy Marcipán is ehesse.
A recept egyszerű, a sütőtökös piskótát készítettem el kicsit kisebb adagban, mint ahogy a receptem alapján szoktam, s ahhoz főztem öntetet.

Piskóta hozzávalók:
- 350 gr pépesített sütőtök,
- 80 gr liga margarin,
- 160 gr barna rizsliszt (vagy lehet fele arányban hajdinaliszt is),
- 80 gr xilit,
- fél deci víz,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 tk őrölt fahéj,
- 1 tk útifű maghéj örlemény,

- csipet só

Öntethez:
- 1 dl kókusztejszín,
- 3 ek liga margarin,
- 2-3 ek xilit (3 ek-al nekem már kicsit édes, de a gyerekek így szeretik),
- 1 ek karob por,
- 1 tk rumaroma

Bő 100gr kókuszreszelék, amiben megforgatjuk a végén a kockákat.

Piskótához a margarint megolvasztom és az összes hozzávalót jól elkeverem egy nagy tálban, majd sütőtpapírral bélelt tepsiben 200 fokon fél órát sütöm.
Ezután amíg hűl, kis lángon megolvasztom a margarint, hozzáadom a kókusztejszínt, s ha forr, beleteszem a xilitet, karobot és rumaromát. 1 percig még főzöm, majd edénybe öntve kicsit hűlni hagyom.

Egy külön tálba öntöm a kókuszreszeléket. A piskótát kockákra szelem, majd egyenként megforgatom a karobos öntetben, utána pedig a kókuszreszelékben. 
Miután kész, 1-2 órára hűtőbe teszem.



2013. március 31., vasárnap

Húsvéti kalács (tej-, tojás-, fehércukor-, élesztőmentes)

Egy szintén allergiás kislány anyukája osztott meg velem egy tej-, tojásmentes kalácsreceptet. Miután nekünk a cukor, fehérliszt és keményítő sem jó, még alakítottam rajta, az eredmény nagyon jó lett! Candida diétában ehető finom kalács :)

Hozzávalók:
200g teljes kiörlésű tönkölyliszt,
250g barna rizsliszt,
5 tk útifű maghéj őrlemény,
150g eritritol,
50g kókuszreszelék,
2 tk szódabikarbóna,
4 dl kölestej/zabtej,
fél dl kókuszolaj,
3 ek fahéj/kakaó/karob
fél citrom leve

-kb. 1 dl olaj a mártogatáshoz
- szükség esetén még barna rizsliszt a gyúráshoz, amennyit felvesz,
- olaj és tk tönkölymorzsa a sütőforma kikenéséhez és szórásához/sütőtpapír

A száraz anyagokat összekeverjük, majd a langyos kölestejet hozzáadva kézzel kidolgozzuk a tésztát, melyet a végén elfelezünk. Az egyik feléhez hozzákeverjük az olaj és a fahéjat,, a másikhoz a citrom levét.
A két kupacot 6 kisebb gombóccá szedjük, melyeket kb. 6 centisre nyújtunk.(Elég kézzel kilapogatni őket). A tortaformát kiolajozzuk, megszórjuk az élesztőmentes tk tönkölymorzsával, majd a 6 cm-es kis lapokat az olajba mártás után egymásra csúsztatva beletesszük (váltva a fahéjjasat és a simát). A tetejét még egy kis kókuszreszelékkel megszórjuk, majd előmelegített sütőben 175 fokon kb. 30 percet sütjük.











2013. március 29., péntek

Tönkölykekszes édességek (tej-, tojásmentes)

Nagyon kedves barátnő nagyon kedves fiának születésnapjára készült  a tönkölyös, karobos kókuszos szelet, cukormentes verzióban. Az, hogy tej-tojásmentes, mondhatni alap, hogy kakaómentes is, az a ráadás.A kekszeket pedig csak egy szimpla találkánkra sütöttem.

Kókuszos kekszszelet

kekszes alaphoz:
40 dkg xilites tönkölyös keksz apróra zúzva
10 dkg olvadt sütőmargarin
 2 ek karobpor
kókusztej
sz.e.: hajdinakása

krémhez:
15 dkg  sütőmargarin
10 dkg xilit
8 dkg kókuszreszelék
2 dl kókusztej
2 ek teljes tönkölyliszt
1 kk agar-agar

Az összezúzott kekszet elkeverem karobbal, majd a margarinnal és annyi folyadékot adok hozzá, hogy nem túl lágy tészta legyen belőle, ha mégis túl lágyra sikerülne, hajdinakásával korrigálható.
A margarint megolvasztom egy edényben, belerakom a xilitet. A kókusztejben elkeverem az agar-agart és a tönkölylisztet, beleöntöm a margarinos edénybe. Majd beleszórom a kókuszt, felforralom, sűrűre főzöm.

Kettéválasztva a tésztát, egyik felét egy folpackkal kibélelt tepsibe tapogatjuk. Ráöntjük a krémet, hagyjuk megdermedni  a hűtőben, majd a tészta másik felét, ha sikerül kinyújtani ráterítjük. Ha nem gyúrható,akkor rámorzsáljuk, aztán folpackkal letakarjuk, hűtőbe tesszük, hogy összeálljon.

Tönkölyös keksz

30 dkg teljes tönkölyliszt
fél sütőpor
15 dkg apró kockára vágott sütőmargarin
10 dkg xilit
pár csepp víz

Előmelegítem a sütőt.
A lisztet elkeverem a sütőporral és a xilittel, majd belemorzsolom a margarint. Ha kell, akkor pár csepp vízzel állítom össze tésztává, majd hengert formázva folpackba csomagolva hűtőbe teszem. Használható egy óra múlva vagy akár másnap is. Ha ízesíteni szeretnénk, akkor a lisztből annyival kevesebbet teszünk hozzá, amennyi az ízesítő (25 dkg liszt + 5 dkg kókusz vagy dió; 28 dkg liszt + 1 ek karob).
A hurkákat vékony karikákra vágom, majd addig sütöm, míg az alja picike színt kap- ilyenkor még puha a teteje, de amint kihűl, már nem lesz az. Hagyni kell kihűlni a tepsiben, mert melegen könnyen törik.
A képen  karobos-diós és karobos-kókuszos  keksz van.


És egy kis háttérinfó az első recept tönkölyös kekszéhez:
A Fővám téri vásárcsarnokban ( most olvastam: Európa legjobbjának választott piac!) egy kis tejes árusnál lehet kapni tönkölyös termékeket. Nekem nagy segítség, hiszen nem mindig van időm, lehetőségem sütni. Van tejfölös és tej-tojás és szójamentes tönkölytallér (sima, hagymás), fruktózos tönkölykekszek, tej-tojás és szójamentesek, több ízben és új:tönkölykeksz, vaníliás, xilittel. Nagyon baráti áron adják őket, a tallér 110ft/50g, a  keksz 260ft/ 20 dkg, a xilites keksz 1200/kg.

2013. március 27., szerda

Karobos muffin candidadiétában (tej-, tojásmentes)

A csokis muffinból sajnos Marcim nem ehet a kakaóallergiája miatt, így neki külön készítettem tegnap süteményt. Miután ő viszont ehet teljes kiörlésű tönkölylisztet, neki nem gluténmentesen készítettem.

Hozzávalók 12 db muffinhoz:
- 150 gr tk tönkölyliszt,
- 100 gr barna rizsliszt,
- 150gr eritritol,
- 10gr karob por,
- 1 tk szódabikarbóna,
- negyed citrom leve,
- 1,2 dl olaj,
- 2,5 dl víz

A hozzávalókat összekevertem, muffin formában 175 fokon nagyjából 25 percig sütöttem.