"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2012. október 11., csütörtök

Ép testben ép lélek

Mindenki ismeri ezt a mondást. Szerintem fordítva is igaz. Kiegyensúlyozott lelki életünk, testi-lelki harmóniánk hozzásegít a fizikai betegségek gyógyulásához. Ezért kezdtem el horgolni.
Még tavasszal alkottam meg az első horgolt darabjaimat, de jött a nyári szünet, mindegyik csemetém itthon, nyáron ejtettem meg az egészségügyi nagyszervízem is, nem maradt időm horgolni. Szeptemberben aztán újult erővel és lendülettel vetettem bele magam a tanulásba.
Nagyon élvezem, szeretem csinálni, ez az első olyan kézműves tevékenységem, amiben sikerélményem van és örömömet lelem. Sokkal jobban vagyok testileg és lelkileg is.

Pár kép az eddigi alkotásaimról. Akik tudnak horgolni, látják, hogy nem nagy dolgok, de én mindegyikre büszke vagyok, hiszen az én kezeim közül kerültek ki :)