"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2012. február 16., csütörtök

Díj

"Sokoldalú blogger" díjat kaptam Mariettától, nagyon köszönöm!

Már tegnap láttam, hogy ajándékot kaptam, de nem jutottam szóhoz, ezért nem is írtam ezidáig. Egyrészt megtiszteltetés, másrészt nagy öröm, pláne, hogy olyan embertől kaptam, akit nem ismerek. Beleolvastam a blogjába és örülök, hogy ezáltal valamennyit megismerhettem belőle.
A díjjal kapcsolatos feladatok a díj megköszönése: még egyszer nagyon köszönöm, sokat jelent!, illetve írnom kell magamról 7 dolgot. Nehéz 7 külön részre szednem, mit is gondolok magamról, ezért inkább csak írom, ami eszembe jut. Anya vagyok. Olyan ember vagyok, aki kiharcolja, amit kell, megoldja, amit tud, de nem szégyell segítséget kérni. Hiszem, hogy nem véletlenül alakul úgy az életünk, ahogy, egyre nagyobb a meggyőződésem, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Hiszem, hogy akármi is áll előttem, képes leszek megbirkózni vele. Hiszem, hogy mindennek oka és célja van. Hiszek Istenben. Hiszek a családomban épp úgy, mint magamban, ha nem jobban. Egészségre való törekvésem nem csak testi, hanem lelki oldalról épp úgy fontos. Vallom, hogy szeretet és hit nélkül nem lehet élni!
A díjat sok szeretettel küldöm tovább Patinak, Timinek, Linának (talán kedvet kap, hogy blogjában megossza a sok új alkotását és megmutassa milyen sokoldalú), Erikának, Zsuzsinak és Dettinek.